Jó hír a Buda-Cash károsultjainak
A Buda-Cash károsultak a felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak.
A Buda-Cash károsultak a felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak.
A Buda-Cash március óta előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatójával, Gyarmati Jánossal van közös cége a Miniszterelnökség egyik szakértőjének – írta a Blikk.
Fehérgalléros bűnözők, sikkasztók és adócsalók mindig is voltak és lesznek, azonban egy piacvezető cégeket pillanatok alatt elsöprő 300 milliárdos csalássorozat egy egészen más történet – ez komoly rendszerszintű problémára utal. Egy rendszer csak akkor nem vesz észre a normális működéstől ilyen mértékben eltérő devianciát, ha a szektor meghatározó állami és piaci szereplői ebben érdekeltek. Jancsics Dávid korrupciókutató, az amerikai Rutgers Egyetem oktatója a brókerbotrány körüli hallgatásról.
Nagyszabású partira készültek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 25. születésnapján, de a brókerbotrányok miatt végül lemondtak erről – mondta a Világgazdaságnak Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója.
Állami segítségben is reménykedhetnek a Buda-Cash-ügyében pórul járt Honvéd Egészségpénztár tagjai – derült ki a Világgazdaság szerint a költségvetéshez benyújtott bizottsági módosító indítványból.
A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. szerdán.
Borítékolnak, címeznek, nyomtatnak a Buda-Cash munkatársai a Magyar Narancs értesülése szerint. Felmondani senki nem mer, állítólag a borítékolás a végkielégítés feltétele.
Nemrég 100 milliós nagyságrendben talált a rendőrség elrejtett készpénzt a Buda-Cash egyik vezetőjének lakásában – értesült az Index.
A sokoldalú Réti László korábban a zuglói rendőrkapitányi posztot a helyi vagyonkezelő vezérigazgatói pozíciójára cserélte, de felszámolói tapasztalattal is rendelkezik. Szabadidejében krimiket ír.
Kedd az utolsó nap, hogy a brókercég által átvertek postára adják hitelezői igényeiket. A hitelezői igények bejelentésére használható nyomtatványminta megtalálható a Buda-Cash Zrt. honlapján.
A kormány döntött arról, hogy 84 önkormányzatnak ad közel 2 milliárd forintot, a magánszemélyeket érintő kártalanítási értékhatárt szeretnék 30 millió forintra felemelni. Szeptembertől a bölcsődés és általános iskolás gyerekek jó része ingyen étkezik.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is jelentsék be a folyamatban lévő büntetőeljárásban.
A tervezett módosítás lehetővé teszi azt is, hogy a befektetők az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) megszokott gyorsasággal jussanak hozzá a kártalanításukhoz.
A brókerbotrányok miatt nagyon megingott a magyarok bizalma a pénzügyi szervezetekkel szemben, és egyre szívesebben tartanánk külföldön a pénzünket – derül ki a Bankmonitor.hu felméréséből.
A minisztériumi adatgyűjtés szerdán, csütörtök reggel lezárul, utána tájékoztatják a nyilvánosságot arról, hogy milyen állami háttérintézmények tartották a pénzüket brókercégeknél – mondta a miniszterelnök egy kérdésre válaszolva a parlamentben.
Alig több mint egy hónapja robbant ki Magyarország legnagyobb brókerbotránya, melynek középpontjában három cég, illetve cégcsoport áll: a Buda-Cash Brókerház és a tulajdonosok érdekeltségébe tartozó DRB Bankcsoport, a Hungária Értékpapír, valamint a Quaestor-csoport, és több mint 200 milliárdos a kár. A kormány kezdetben szocialista brókerbotrányt emlegetett, a Quaestor bedőlése után viszont már az a kérdés, miről tudott a Fidesz és a kormány. A vita végére különböző dátumokkal dobálóznak, emiatt is szedtük össze a brókerbotrány krónikáját.
Két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt, a február 25-i kormányülésen utasította minisztereit Orbán Viktor, hogy nézzenek utána, van-e közpénz kockázatos helyeken. Ez a Buda-Cash-botrány kibontakozása után egy nappal történt – közölte a nemzeti hírtévé a kormányülés memójára hivatkozva.
Míg a Külügyminisztérium az utolsó percben kimenthette – miniszterelnöki utasításra – a pénzét a bedőlt pénzügyi cégből, a közel 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak megtiltották, hogy ugyanígy – egy másik, problémás pénzügyi cégből – átutalja egy másik bankba a pénzt. Pedig az 1,8 milliárd forintot útnak is indították, ám egy hónapja nem tudni, hova lett a pénz, csak az biztos, hogy a megcélzott bankhoz nem folyt be. Az MNB mély hallgatásba burkolózik.
Valamiért nem fellelhető az igazságügyi tárca adatbázisában, hogy az egyik bedőlt brókercég, a Hungária Értékpapír 2013-as közgyűlése előbb tévesen adta le a könyvvizsgálóról hozott határozatot, aztán azt korrigálták.
Több ezer Quaestor-károsult nem fogadja el, hogy elveszítette a megtakarítását, csoportba szerveződnek a Facebookon, tüntetéseket terveznek, feljelentést és panaszokat írnak. Az elmúlt hetekben százezrek kerültek hasonló helyzetbe a brókerbotrányok miatt, tömegek veszítették el a megtakarításaikat. A károsultak tisztán látásához összeszedtük az eddigi tudnivalókat.